2010. december 29., szerda

Néhány mondat, amit túl gyakran mondtam 2011-ben

- Marcikám, nézz a lábad elé... semmi baj, add a kezed, segítek felállni.
- Bori, mi van a szádban? Mutasd... úgy, köpd ki szépen a tenyerembe.
- Nem lehetne egy kicsit halkabban?
- Ne turkálj a szádban, Marci!
- Ezt most miért kellett, Borbála? Hogy mászok be a cumid után a szekrény alá?
- Szerintem nyolc karja van Grivious tábornoknak.
- Nem, nem nem! Ezt a hisztit el se kezdd!
- Ezt a kurjongatást fejezd be légy szíves! Szétpattan a fejem.
- Ne mássz fel oda!
- Iparkodj egy kicsit, kisfiam, itt töltöm az ifjúságom!
- Ezzel mi a baj? Miért nem akarod felvenni? A múlt héten még semmi bajod nem volt vele!
- Nem tudom, hová tetted a sapkádat.
- Ne verd a bátyádat! Igen, és tedd le azt a fénykardot, kérlek szépen.
- Kérem az egyik cicát! Jó, most add oda a kezed, így már lemehetünk a lépcsőn.
- Ne vedd el tőle! Te meg ne dobálj! Na, most aztán kotorhatjuk elő a kanapé alól a legófigurákat.

Játék a kastélyban

26-án délután anyunál, amikor megettük az ebédet és felköszöntöttük Cs-t és megittuk a málnaízű gyerekpezsgőt és 4 óra tájékában az egyik gyerek fel-alá rohangált a házban a macskát hajkurászva, közben pedig ötpercenként felmászott a zongoraszékre és kalapált egy kicsit a pianínó billentyűit, a másik egy IL-456 repülőgépet megszégyenítő hangerővel magyarázta, milyen, amikor a sárkánypajzsosok ostrom alá veszik az oroszlánosok várát, az öcsém enerváltan megkérdezte, mégis, mi mikor pihenünk. És erre csak Turai jutott eszembe (Mondja, tulajdonképpen mikor alszik maga?), és Dvornicsek János (Télen, méltóságos uram.)

2010. december 27., hétfő

Karácsony 2010

Azért is hálás lehetek (és vagyok is) a szüleimnek, hogy egy-két feszkós kivételtől eltekintve, alapvetően szép és békés volt nálunk mindig a karácsony, így felnőttként sem várom gyomorideggel a december végét. Annak viszont máig élő hagyományai vannak, hogy anyu például éjszakákat dolgozik, takarít vagy pakol szenteste előtt, és gyakorlatilag beájul a karácsonyfa alá.
23-án este viszont, amikor 9-kor a gyerekek altatásánál én is elaludtam, és csak f11-kor ébredtem fel, úgy döntöttem, márpedig én nem leszek a karácsony mártírja, és dacára a többkilónyi begyúrt tésztának, átkóvályogtam a hálószobába, és másnap reggel 9-ig húztam a lóbőrt. 10 órakor viszont bekapcsoltam a sütőt és csak 4-kor zártam el - addig tartott, amíg kisütöttem azt a rengeteg tésztát (Cs. levitte szellőzni a gyerekeket délelőtt). Ez készült:
- 6 rúd beigli
- 2,5 tepsi moszkauer (nagy siker volt, felveszem a repertoárba)
- összesen 4 tepsi citromos linzercsillag
-kb 2,5 tepsi kókuszos-citromos golyó (sajnos túlsütöttem, olyan kemény, mint a beton, talán tejbe áztatva élvezhető)
- sárgabarackos-mandulás keksz (jellegtelen, nem éri meg a fáradságot, és kicsit kemény is lett).

Mindennek következtében persze elcsúsztam az idővel, úgyhogy csak anyuhoz mentünk, idehaza 25-én karácsonyoztunk csak. Délután E-nél volt jelenésünk, 26-án megint anyunál volt ebéd.


A gyerekek örültek az ajándékoknak, Marci azóta lovagvárat ostromol, illetve csocsózik (ennek az ajándéknak mi felnőttek is igen örültünk), senki nem veszett össze senkivel, úgyhogy az ünnep sikeresnek mondható. A két legemlékezetesebb momentum egyike az volt, amikor Cs. szülinapi tortája gyászos plottyanással szétterült, amikor megpróbáltam kivenni a tortaformából, így pohárkrémként fogyasztottuk. A másik pedig az a pillanat, amikor Bori E-éknél a frissen kapott Hello Kitty-s sapkában, kesztyűben, K. napszemüvegében hintalovazott. E-vel köszösen megállapítjuk, Bori sokkal-sokkal csajosabb lesz, mint én, mire a nagymama felől, az egyik sarokból elhaló hálafohász száll az ég felé: "Hála Istennek!"

2010. december 23., csütörtök

Ünnep előtt

Akkora szmog van, hogy már napok óta nemigen merészkedünk ki a gyerekekkel az utcára. Olvasunk Boribont, nézünk Mikrobit és Vízipókot. Ülünk itthon és várjuk a mennyből az angyalt.

2010. december 21., kedd

Mese-világ

A szezon slágere Marcinál kétségkívül a Lego adventi kalendárium. Eleinte esténként nyitotta ki a fülecskéket, aztán már délután, ma meg már reggel, mert egyszerűen a hatodik Mikor nyithatom ki az adventi kalendáriumot? kérdésnél elfogy a cérnám.
Már megtalálta a kovácsot, több lovagot, a csontvázat (napokig tűkön ült, melyik nap tartogatja azt a figurát), a királynőt (nem volt lelkes miatta, és az ékszereit folyton a király kincseinek minősíti, hiába megyarázom, hogy egy királynőnek az ékszerek egyszerűen járnak.) A következő nagy dobás minden bizonnyal a varázsló figurája lesz. Készülődtünk valamelyik délután el itthonról, Marci a szokásos csigatempóban öltözik, noszogatni kezdem, erre hisztizni próbál, kezében még mindig az adventi naptár doboza. Kiveszem a kezéből a dobozt, és megpirongatom: - Ne hisztizz, kisfiam, mert a mit fog szólni hozzá a lego varázsló? Ha majd kiveszed, még a végén letol miatta.
- Ááá, anya, most viccelsz. A Lego varázsló nem tud beszélni.
- Nem-e?
- Nem bizony. De az igazi varázslók, azok tudnak.

2010. december 18., szombat

Marci és a szavak II.

Tegnap Marci görbe napot csinált a papával, elmentek - Marcinak ez volt az első alkalom - moziba. Az Aranyhaj és a nagy gubanc c. Disney-alkotást nézték meg 3D-ben, mindkettőjüknek nagyon tetszett. Kérdezem Marcit, miről szólt a film.
- Volt egy király meg egy királynő, és született egy gyerekük, az volt Aranyhaj. És egy gonosz boszorkány elrabolta.
- És mit csinált vele?
- Bezárva tartotta egy nagy toronyban.
- És aztán? Kiszabadult Aranyhaj?
- Igen. Lemészárolta a boszorkányt, és kiszabadult.
- Mit csinált? Lemészárolta? Ez biztos?
- Igen. Fogott egy nagy kardot, és levágta a fejét.

Nos, a helyzetre valóban nehéz frappánsabb szót találni a lemészárolnál.

2010. december 15., szerda

Meglepetééééés!

Borbála néhány tulajdonsága felett egyszerűen nem tudok napirendre térni. Például:
- imádja a karfiolt.
- pár napja önállóan felvette a gumicsizmáját.
- szereti a C-vitamint.
- nem szereti az almás pitét.
- határozott elképzelései vannak, mit hajlandó felvenni és mit nem (ez tízpercenként dimanikusan változik).
- nem fél a hajszárítótól.
- szereti a zabpelyhet.
- noha gyakorlatilag mindent megért, amit mondanak neki, nem hajlandó elkezdeni beszélni.