- Mikor tudnának jönni legkorábban? - kèrdezte a jól konzervált hölgy, miután csaknem egyórás sorbanàllást követôen színe elé járulhattunk a felspannolt Borbálával.
- Fél hat? - vetettem fel naivan, mire a hölgy arcàra egybôl ráfagyott a derû.
Ekkora gyerekeknek fèl négykor indulnak a csoportok, na jó, esetleg fél ötkor. Nem tudok ideérni fél ötte? Egyáltalán nem? Hogy jó esetben akkor indulok a város másik felébôl, és még fel kell vennem a két gyereket is? Hát majd meglátjuk, mi lesz ezzel a fél hattal, lesz-e csoport vagy nem, persze ôk megpróbàlnak mindent, de ha nem megy, majd visszakapom a pénzt. Majd valahogy, hát persze. Tizenháromezer lesz, nagyon köszöni, csütörtökön érdeklôdjem.
Szerencsére van, ami kevésbé tûnik macerásnak. Marcinak a gyeplabda marad, Borival együtt folytatja az úszást, a kosáregyesületnél az utánpótlàst intézô illetô biztosított róla, hogy ne aggódjam, mert meg fogjuk találni a megfelelô megoldást, és úgy is lett. Igaz, a zeneiskola ügyintézôje pont annyit tudott az elôképzô idôpontjáról, mint én, de nem mulasztotta el a lelkemre kötni, hogy a féléves tandíjat Marci feltétlenül vigye magával az elsô órára.
Mondtam már (máshol), nehéz ügy.
VálaszTörlésA szervezés, a befizetések...
Nehéz.