- Anya, megosztom a Borival a csokitojásokat, amiket az iskolában kaptam. Megehetjük?
- Megehetitek, kisfiam.
- Nézd, anya!
- Igen?
- Tessék, ez a tied. Edd meg.
- Köszönöm szépen, nagyon kedves tőled.
- Tudod, anya, páratlan volt, csak azért adtam az utolsót neked.
Pedig nyugodtan meghatódhatsz, mert az sem kis dolog, hogy igazságérzetét bántotta volna, ha valamelyikük (mondjuk ő, aki a csokikat eredetileg kapta) többet kap. És olyan ügyesen megoldotta, hogy a végén még neked is jutott :)
VálaszTörlésMondtad-e valaha neki, hogy amije van, azt nemcsak a testvérével kell megosztania, hanem példának okáért veled is? Ugye, hogy nem! Hát akkor honnan is kellene neki tudni, vagy érezni, hogy nemcsak testvérével kell - az elvárásaitoknak megfelelően- mindent megosztani? Az ember gyereke megszokja ám azt, hogy az anyja, apja vele mindig önzetlen, hisz beleszületett ebbe a helyzetbe- és eszébe se jut, hogy neki, velük is önzetlennek kellene/lehetne lenni. Kicsi még Marci, majd rájön.
VálaszTörlésA baj az, ha a gyerek felnőtt korára se jut el a felismerésig, hogy az anyja és apja nem olyan csodalények, akik ne szorulnának rá/ ne örülnének az önzetlen megosztásnak.
Ráadásul még martine-nak is igaza van. :)