Tesz-vesz a mókus tavasszal, áttekinti az otthoni vetőmagkészletét, a tasakosakat, a gyógyszeres fiolákban lévőket, a filmesdobozba zártakat, pakolász, nézeget, tervezget.
Vásárol szaporítóládákat. Tanulmányozza az időjárás-jelentést. Átszalad a közelinek tűnő barkácsáruházba. Visszafelé, hóna alatt egy 20 literes virágföldes zsákkal és ugyanennyi érett marhatrágyával a távolság relatív voltán mereng rogyadozó térdekkel, és közben bízván bízik a gondviselésben, hogy nem szakad ki a marhatrágyás nejlon. (nem szakadt).
A virágföldet a szaporítóládába lapátolja. Elhatározza, hogy a palántákat a lakásban fogja felnevelni. A gyerekeket belelkesíti. Egész délelőtt kis zászlócskákat gyártanak különböző növénynevekkel. És elültetik a magokat.
Hiába ültetett a mókus négyféle paradicsomot - egy-egy piros termésűt és egy-egy sárgát, egy-egy magas növésűt és egy-egy alacsonyat, hírét veszi, hogy létezik tigriscsíkos és fekete paradicsom is. Újfent átszalad a barkácsáruházba, és vásárol még vetőmagokat. A paradicsommagok mellett még pár fajta virágmagot is, csak a biztonság kedvéért. Elveti azokat is.
Aztán meg csak vár. Várja, hogy kikeljenek a palánták. Locsol kötelességtudóan, reggel-este szemrevételezi őket, kidugták-e már a magoncok a fejüket. Nem izgul, nincs miért. Hiszen legalább tízféle vetőmagja van még, amelyek nem igényelnek palántázást, szabadföldbe ültethetők, ha elolvadt a hó. Valamint legalább ennyi virágmagot tett el a mókus ősszel Balatonon is - legalábbis ennyire emlékszik. Mert a korábbi években elspájzoltakat már el is felejtette.
Micsoda öröm lesz megtalàlni majd azokat is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése