2012. május 4., péntek

A fotósokról

Tiszta sor, hogy mivel én minden pénzünket utazásra verném el költeném, Cs. pedig fotózásra, leginkább fotóstúrákra megyünk. Illetve búvárfotóstúrára.


A legutóbbi két alkalommal viszont egyrészt maradtunk a szárazon, másrészt nem mentünk messzire, és ahogy utánagondoltam, nem is emlékszem, mikor utaztunk Európában úgy, hogy nem merülni mentünk. (Ez rettenetesen fellengzősnek és rongyrázósan hangzik, de az az igazság, hogy amennyiből egy európai rövidebb út kijön, annyiból vígan el lehet egy hosszabb vakációt tölteni a Közel- vagy a Távol-Keleten, akár búvárkodással is.)

Szóval azt hittem, elég rutinos vagyok a mindenféle hobbik kezelésében, mert szemem sem rebben, amikor a báli asztaltársaság másról sem beszél, csak dekóidőkről, komputermárkákról és reduktortípusokról, és rezzenéstelen arccal hallgatok végig egy másfél órás diskurzust ISO értékekről, rekeszelésről és különböző optikákról. És a lapp út tulajdonképpen nem hazudtolta meg a tapasztalataimat, mert leginkább hasonló, általam felületesen ismert fotós témákról folyt a szó, de azért beszéltünk kertészkedésről, politizáltunk (akkor folyt a huzavona, lemond-e Schmitt Pál), főztünk közösen, még egy kicsit be is rúgtunk, éltünk lelki életet, volt szó irodalomról és egyéb úri huncutságokról.

Olaszországban viszont véresen komoly fotóstúrán vettünk részt. Ami abban is megnyilvánult, hogy - rajtam kívül M. volt csak kísérő, nem fotós - a többiek csak a fotózásról beszéltek. Reggelinél és vacsoránál, mentükben és jöttükben csak ez volt az egyetlen beszédtéma. A fényerők, az objektívek, az utómunka csínja-bínja, a portfólió-összeállítás kulisszatitkai. M-val udvariasan hallgattuk őket, és míg a többiek kimentek a meseszép tájat fotózni, mi keresztül-kasul bejártuk a kisvárost, amely talán az első, szigorú terv szerint felépített város Európában, és a reneszánsz építészet egyik csodája.

- És egyébként hogy vagytok? - fordult felénk M.-mel az egyik fotós leány, amint visszatértek a második nap reggelén a napfelkelte-fotózásból, aztán feltette azt a kérdést, amit szerintem a lelki szegényeknek tartogatnak egyébként. - Nem unatkoztok?

Biztosítottuk, hogy nem, itt, Toszkána szívében egyáltalán nem unatkozunk. Még akkor sem, ha nincs nálunk fényképezőgép.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése