valóságsó

Amikor kilépek az ajtón, csak a szemem sarkából látom az ágak finom rezzenését, mire odanézek, üresek a gallyak. Teszek-veszek, megigazítom a lecsúszott, kivájt kis tököket, lassan megtöltöm őket újra, ügyelve, ne szórjak mellé semmit - és érzem, hogy közben négy-öt pici szempár figyeli minden mozdulatom. Behúzom magam mögött az ajtót, leveszem a cipőm, és mire visszafordulok, már el is kezdődött a műsor, jönnek a nagy fekete és a kisebb kék sapkások, a széncinegék illendően várnak a sorárukra, a kisebb és szemfülesebb kékcinegéket kergetni kell, elrepülnek és visszatérnek, veszekednek, civakodnak, egy-egy merészebb még az ablakra szerelt etetővel is megpróbálkozik, és mindaddig folyik az előadás, míg az utolsó szem szotyolát is ki nem ették az etetőből.