Munkadélután

Már akkor gyanítottam, nem lesz az igazi az óvodai munkadélután, amikor még az öltőzőből meghallottam, hogy Marci J. néninek bizonygatja, nem fog anya bejönni, mert megyünk úszni. A csoportszobából olyan sűrű levegő áradt, hogy a kés megállt volna benne, de nem volt visszaút, mert Borinak megígértem, hogy kipróbálhatja az ovis játékokat.



A terem közepén egy csatakosra izzadt apuka tombolt a gyerekekkel, főleg fiúkkal, a lányok szöszömötöltek valamit, az egymás mellé rendezett kis asztaloknál, az óvodásokra méretezett székeken anyukák gubbasztottak, lelkiismeretesen a munkájuk fölé görnyedve. Az ötletgazda K. fiatal és nagyon szép anyukája volt ez alkalommal, aki virágmintára szabott anyagdarabokat hozott, azokat kellett összeölteni, középre felvarrni egy kabátgombot, és kész is a rendkívül kreatív kitűző vagy megfelelő alkatrészre applikálva a fülbevaló.

Leültem az asztal végére, F. anyukája mellé, aki elszántan próbálta átdöfni a tűvel a textilvirágokat.
- Középen van ez szerinted? - fordult váratlanul hozzám kicsit aggresszíven, a gombra mutatva.
- Igen. Nem. Talán kicsit jobbra...?
- Aha. Akkor ide varrom. Muszáj megkérdeznem, mert az előbbit megmutattam K. anyukájának, aki azt mondta, elég jó, de miért nem tettem a gombot középre? 
- Mást nem lehet csinálni?
- Mindenki ilyen kitűzőket varr, mert ez a legkönnyebb. Pedig utálok varrni. Már attól ideges leszek, hogy tűt veszek a kezembe. És nincs nekem türelmem ehhez! Nem szeretek kézimunkázni. És még középre se teszem ezt a nyamvadt gombot. Na! Mindjárt öt óra. Mindjárt vége. El is teszem a tűt. Így ni. Gyere, F.! Indulunk!

Így esett, hogy nem csináltam semmit az éves karácsonyi munkadélutánon, melynek alkotásait december elején kirakodóvásár keretében árulta az ovi. Csak N-tól kunyeráltam el egy kis doboz türkizkék üveggyöngyöt.