De rájöttem, hogy ez jelenleg nem igazán találó. A közérzetemet jelenleg inkább ahhoz hasonlítanám, mintha egy fájós lábú, morózus, rendkívül alulmotivált, húsztonnás vízilovat kéne feltuszkolnom meghatározott idő alatt az Erzsébet híd budai hídfőjétől a Gellérthegy csúcsára, a Szabadság-szoborig, szigorúan érintve a mészkő szirteket.
2019. december 1., vasárnap
életem jelenleg
A múltkorjában azt a hasonlatot elevenítettem fel, amivel még a gyerekek óvodáskorában érzett frusztrációmat próbáltam kifejezni. Avagy olyanok a napjaim, mintha egy szál cirkuszi lovaglóostorral egy zsáknyi bolhát próbálnék időre átterelni az M7-en egy augusztusi péntek délután, menetiránnyal szemben, Tárnok és Érd között.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
igen, ez így szomorúbb kihívás - bár talán veszélytelenebb
VálaszTörlésFolyton attól felek, hogy amint hátulról próbálom feltuszkolni a vizilovat, egyszer csak megbotlik és rám esik és agyonnyom.
TörlésDe azért a morózus és alulmotivált víziló elképzelt portréján szabad egy picit mosolyogni? (Persze minden együttérzésem mellett, az én gyerekem hétvégén vizsgázik angolból.)
VálaszTörlésDrukkolok neki, nektek (bár gondolom, felkészülten megy).
VálaszTörlésKöszi! Háát... az angolja jó, de olyan sok plusz energiát nem látom, hogy beletolna. :/
TörlésDrukkok nektek is és főleg kitartás a felvételi mizériához!