púp a hátamon

Tavasz táján történhetett, hogy beköltözött hozzám egy púp. Egy púpocska. Az oldalamat nézte ki magának, a hátam szélét, a lapockám alatt. Soha nem tudtam megvizsgálni, csak tükörből nézegettem. Takaros egy púp volt, mondjuk akkora, mint azok a régi gólyórágók.



Éldegéltünk békésen, én és a púp, kölcsönösen tiszteletben tartottuk egymás határait. Úgy egy héttel ezelőttig tartott az idill: a púp megduzzadt, és fájni kezdett. Viszketett. És mint a tükörből láttam, csúnyán bepirosodott az udvara.
Először azt hittem, megcsípett valami, majd elmúlik. De nem múlt el, a púp fájt, és annyira kidudorodott, hogy ruhán keresztül is észre lehetett venni.
Elmentem a háziorvoshoz, egy kedves helyettese fogadott, megnézte a púpot, kicsit megnyomogatta, (mire nagyon sziszegtem), tanácstalanul hümmögött és továbbküldött a sebészetre. Amikor kérdeztem a púpról, széttárta a kezét, majd azt mondta, a púp már dió méretű, és a lelkemre kötötte, hogy telefonáljak vissza, mit mondtak az sztk-ban, mert ő mindig szívesen tanul.
Elvittem hát a púpot tegnap az sztk-ba, ahol valami csoda folytán néptelen volt a folyosó, és öt perc alatt fogadtak, és egy kevéssé kedves kis ovistárs nagyon kedves anyukája az asszisztens. A jó humorú doktor, akinek többször volt szerencséje M. mindenféle tört és zúzódott végtagjaihoz, azonosította a púpot, a kedves anyuka tett rá valami kötést, és örvendezve azon, hogy értem, mit jelent az a szó, hogy fluid, utamra bocsátottak azzal, hogy térjek vissza másnap.

Ma visszatértem, és a sebészeten valami iszonyú tömeg fogadott, de a kedves anyuka 20 perc várakozás után szólított is, leszedte a kötést, és azt mondta: igen. Mire jött egy másik sebész, aki hét éve egy Jabba kevéssé előnyös unokatestvérére emlékeztető nagy lipómát (soha nem láttam undorítóbb dolgot) operált ki a karomból. Hasra feküdtem a vizsgálóágyon, mire a doktor mindenféle injekciókat nyomott belém, ami valószínűleg akkor is eléggé fájt volna, ha nincs közel a púphoz, de ott volt. Aztán valamit matatott, a kedves anyuka leragasztotta egy fél lepedőnyi izével a hátamat, megköszöntem a jóltartást, és némileg reszketeg léptekkel elhagytam a helyiséget, immár púp nélkül.

Jelenleg a púpom helye jobban fáj, mint a púpom valaha is, és mivel a sebet nem érheti víz, buktam a hétvégi pancsolást a Balatonban. Így aztán nem is tudom, mi a jobb: ha van púp az ember hátán, vagy ha megszabadul tőle.