2019. június 2., vasárnap

Szülői szégyen

Nem szeretem ezt az e-naplót, valahogy olyan béna, képtelenség, hogy ne lehetett volna rendesen megcsinálni. Kiugrik az alkalmazás, B. osztályfőnöke szerint mindig számítógépen kell nézni, az app nem megbízható (wtf??), és általános tapasztalat, hogy csak a felvillanó ablakocskát látom, aztán eltűnik az értesítés valahová, és percekig túrhatom a telefont utána. Amit néha megteszek, néha nem.
Pénteken is felvillant az ablakocska: X. M. tanulónak feljegyzést rögzítettek. Épp akkor értem be a munkahelyemre, ingerült voltam, fájt a térdem, ezért nem tudok tornázni, egész héten mindennapi tanultam valamelyik gyerekkel, elegem volt az iskolából, az iskolai ügyekből. Mi ez a feljegyzés már megint? Felszereléshiány? Zavarja M. az órát? Bezártak valakit a vécébe? Mi van már megint? Mi? Mi? 

Rányomtam az ablakocskára, sikerült belépnem, nem, mégsem, na, csak felismert ez a buta program, hadd lám, mi van ezzel a gyerekkel, mit nem csinált meg megint. 

És a következő szöveg villant be. 

Kedves Szülők!
M-t az iskolai történelemversenyen elért kimagasló eredménye miatt igazgatói dicséretben részesítem. 
XXY
igazgató

Nem is tudom, melyik jött előbb: a megkönnyebbülés vagy a szégyen.

1 megjegyzés:

  1. Gratulálok :) én nem telepítettem az appot, csak gépről nézem, amikor eszembe jut

    VálaszTörlés