programváltás

Én tudtam, hogy nem B. karácsonyi ünnepélye lesz a fő program.
Nem vagyok oda a karácsonyi ünnepségekért (oké, értem, hogy karácsony, meg kisjézus és szeretet meg hitélet meg minden, de a műsor alatt mindig emlékeztetnem kell magam, hogy önkormányzati, szekuláris tanintézményben vagyok épp), szóval arra számítottam, hogy a nap legemlékeztesebb eseménye a Duna Aréna meglátogatása lesz.
Mert arra azért nem gondoltam, hogy kigyullad az alsó szomszéd konyhája.


Éppen _időben_ készülődtem elindulni az ünnepségre, és ehhez a megfelelő előkészületeket tettem meg, amikor robaj hallatszott lentről, csattanás, kivágódott az ajtó, és hallottam, amint a másodikról az alattunk lakó néni segítségért kiáltozik. Lerohantam hozzá, de dőlt a füst az ajtóból, és robajlott bent a tűz. A néni valamit mondott, hogy ég az olaj, de én nem a tűzhelyen felejtett serpenyőben égő olajat láttam, hanem egy bibliai méretű lángoszlopot, ami a tűzhelyből csapott fel. Lángolt a szagelszívó is.
Annyi beugrott, hogy az égő olajat nem szabad vízzel eloltani, és valamiért úgy véltem, ez a szagelszívóra is vonatkozik, úgyhogy gyorsan a kezembe akadó két törülközőt beáztattam vízbe és rádobtam a megközelíthetetlen szagelszívóra.
Közben megjelent az egyik ifjú lakótárs, akinek odakiáltottam, hogy hívja a tűzoltókat, és kerestem további törölközőket (nem találtam). A ribillióra meg a rettenetes füstre hálistennek megjelent a szomszéd is, egy szál alsónadrágban, ám arcán vastag borotvahabréteggel, és mint villamosmérnöknek eszébe jutott levágni a villanyórát, majd vizet kért, sokat, a lánya közben pedig kihívta a tűzoltókat. Rohantunk az emeletek között a vízzel vödrökben, fazékban (és nem estem el, pedig még megkoronázta volna a helyzetet, ha fel is nyalom a lépcsőházat).
Mire a tűzoltók kijöttek, a tüzet sikerült eloltani, és mivel pont a közvetlenül alattunk lévő lakásról van szó, a tűzoltók végigcsörtettek a lakáson, vmi műszerrel megnézték, forrósodik-e valami a falban (nem), aztán megjelentek a rendőrök, elkezdtek mindeféle adatot felvenni, de én közben megkaptam az engedélyt, és elindultam az ünnepségre.
Amikor hazaértünk, még köhögtem, feketét fújtam, és még mindig rajtam volt a szívdobogás. Becsöngettem a nénihez, hogy van (úgy tűnt, valamennyire megégett a keze), de nem nyitott ajtót senki. Becsöngettem a szomszédokhoz is, mit tudnak róla, mondták, hogy a lányánál van, megállapítottuk, mekkora mázli, hogy ennyien voltunk itthon, és ittunk az ijedségre meg a szerencsénkre egy felest.
Huh,
Ne telefonáljatok/olvassatok, ha odatettétek az olajat melegedni.