Amikor kihasad a buborék

Nyakunkba szakadt mostanában egy eléggé elhúzódó és meglehetősen csúnya, de tulajdonképpen tipikus konfliktus, aminek az elsimításába bizonyos hétvégi események után végül beleálltunk.
Először írásban jeleztük a problémát az érintetteknek, azon nyomban reagáltak levélben, aztán telefonon is beszéltünk hosszasan. És, hála a rendkívül segítő hozzáállásuknak, bizonyos voltam benne, hogy elsimul a dolog, de mégis-mégis, valami nem stimmelt.
Nem volt _nagyon_ zavaró, de mégse állt össze a kép.
És aztán, amikor összeállt végleg, az olyan volt, mint amikor egy szál kórót akar az ember kitépni, de a szálról kiderül, hogy nem kóró az, hanem egy döglött mamut farka.
Vagy amikor lenéznél egy kis gödörbe, de közelről látszik csak, hogy nem gödör az, hanem alagút mondjuk Kínába.
És amikor felocsúdtam a mamut-Kína sokkból, elmondhatatlanul hálás lettem az életnek, hogy saját létem/létünk buborékján kívül maradtak - képletesen szólva - mind a távol-keleti államok, mind az ősállatok.