Nyúvadtan

Ez a harmadik lakás, amit berendezünk.
Az összes eddigi költözésnél volt külön erre dedikált idő, kivett szabadság.
Most lecsípett kétórákban, nem létező szabadidőben csináljuk, mintegy mellékesen, a karácsony mellett.
Az új már szinte teljesen otthonosnak tűnik, a régi pedig mintha még mindig tele lenne.
Bárcsak látnám a végét.

programváltás

Én tudtam, hogy nem B. karácsonyi ünnepélye lesz a fő program.
Nem vagyok oda a karácsonyi ünnepségekért (oké, értem, hogy karácsony, meg kisjézus és szeretet meg hitélet meg minden, de a műsor alatt mindig emlékeztetnem kell magam, hogy önkormányzati, szekuláris tanintézményben vagyok épp), szóval arra számítottam, hogy a nap legemlékeztesebb eseménye a Duna Aréna meglátogatása lesz.
Mert arra azért nem gondoltam, hogy kigyullad az alsó szomszéd konyhája.

persze várható volt, csak rosszkor jött

Tegnapelőtt, azaz vasárnap
több mint három hónap igazán megfeszített meló után
leadások, előrehozott leadások, külön leadások végeztével
egyszer csak úgy éreztem
elfáradtam
és ahelyett, hogy a kamrapolcokat a padlón térdepelve vonnám be viaszosvászonnal (ezer hála a youtube-ért, különben sose tudnám, hogy kell újratölteni a kapocsbelövő pisztolyt)
csak arra vágytam
hogy arccal előre eldőljek a pucér parkettán.

Amikor kihasad a buborék

Nyakunkba szakadt mostanában egy eléggé elhúzódó és meglehetősen csúnya, de tulajdonképpen tipikus konfliktus, aminek az elsimításába bizonyos hétvégi események után végül beleálltunk.
Először írásban jeleztük a problémát az érintetteknek, azon nyomban reagáltak levélben, aztán telefonon is beszéltünk hosszasan. És, hála a rendkívül segítő hozzáállásuknak, bizonyos voltam benne, hogy elsimul a dolog, de mégis-mégis, valami nem stimmelt.
Nem volt _nagyon_ zavaró, de mégse állt össze a kép.
És aztán, amikor összeállt végleg, az olyan volt, mint amikor egy szál kórót akar az ember kitépni, de a szálról kiderül, hogy nem kóró az, hanem egy döglött mamut farka.
Vagy amikor lenéznél egy kis gödörbe, de közelről látszik csak, hogy nem gödör az, hanem alagút mondjuk Kínába.
És amikor felocsúdtam a mamut-Kína sokkból, elmondhatatlanul hálás lettem az életnek, hogy saját létem/létünk buborékján kívül maradtak - képletesen szólva - mind a távol-keleti államok, mind az ősállatok.

A nagyszülők védelmében

Szóval tegnap, mi tagadás, elég nehezen viseltem a folyamatos szaladgálást, amit szerencsére megszakított egy jó óra nyugalom - B. ekkor az egyik kezére rókát, a másikra farkast rajzoltatott, aztán kidíszített három mézeskalács figurát és megfestett öt gipszdíszt.

És azt is láttam, hogy B. a maga majdnem tíz évével az idősebb gyerekek közé tartozott. Rengeteg volt a totyogós vagy ovis korú gyerek - az utánuk rohangáló szüleik pedig általában nem tűntek izé, számottevően fiatalabbnak nálam - mondjuk harmincvalahány évesnek. És rájuk nézve nagyon örültem, hogy nekem már a lányom is nagyobbacska - egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy bírnám a kisebb gyerekkel járó strapát.

Amikor én annyi idős voltam, mint a rohangáló óvodások, a nagymamám volt kb annyi idős, mint én: a negyvenes évei közepén járt. És senki nem várta el tőle, mint nagymamától, hogy lepkehálóval kergessen, hiszen nagymamaként státusánál fogva öregnek számított. Pedig mai mércével mérve virulens negyvenes volt, ugyebár - ahogy a mai szülőknek meg se kottyan egy kis játszóházi szaladgálás, hát neki sem kottyant volna meg. 

De engem már ez (és valószínűleg ő is így volt ezzel) iszonyúan fáraszt. És ahogy próbáltam követni az ide-oda cikázó lányomat, megesett a szívem a manapság az én hajdani nagyanyámnál általában jóval idősebb nagyszülőkön, akik roskatagabbul, de sokszor hősiesen próbálják legeltetni szertelen óvodás kis unokájukat a játszóházak idegborzolóan ingergazdag dzsungelében.

Jelentés a játszóházból

Egy rendkívül strapás, érzelmileg hektikus hétvége után, amikor nem vágynék másra, mint hogy bekuckozzam a rumli közepére a kanapéra, a céges Mikulás-játszóházban loholhatok a betépett pocokként cikázó B. után.
A 9d mozitól megfájdult a fejem.
A legkönnyebb szabadulószobából sem jutottunk ki.
B. mindkét karját telerajzoltatta (egyiken róka, másikon farkas).
És még van vagy másfél óránk (remélem, további vetítések nélkül).
Már el is felejtettem, milyen ez.
I’m too old for this shit.

végül is zöld