Hát nem is tudom.
Mától már hivatalosan is ősz van, én egyébként szeretem az őszt, meg hogy van négy évszakunk, és lehet várni mindig valamit. Az őszben a szép színes leveleket (gyermeteg), a fanyar füstszagot, a tökfaragást (mióta vannak célszerszámaink), a diószedést (igen, azt is élvezem).
És néha már kiállok az erkélyre, és nézem a hegyet, amit nem sokáig fogok látni már, a lenyugvó alkonyattól piruló felhőket, nem fogunk átszólni egymással a szomszédasszonnyal egymásnak az erkélyen, és nem fogunk borozni ugyancsak velük, esténként.
Aztán: van ez a nagymunka a nyakamon, amiről tudtam, hogy lesz, tudtam, hogy jön, és mégis irtózatosan nem állok vele sehol. A hétvége is tovaillant, pénteken olyan fáradt voltam már, mire hazaértem (előtte a délelőtt megjártam a tomboló düh és a reménytelen fásultság fázisait is), hogy... hogy csak néztem ki a fejemből. Aztán most eltelt a hétvége, egyáltalán nem nyitottam ki a gépem, nem haladtam semmivel. És néha elmélázom, hol siklott ki ez ennyire, hogy nem is tudom már, mikor volt ilyen, hogy nem dolgozom hétvégén, és nem a háztartásra gondolok, hanem a hivatalos rendes szakmámra, pedig isten bizony, nem vagyok se frontsebész, se Batman.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése