Nem mondom, hogy a nevelési célkitűzéseimet sikerült
maradéktalanul elérni, de feltett szándékom volt, hogy kis strandembereket nevelek magam körül, akik nem félnek a víztől, sőt visongva ugrálnak belefele, és lehet velük dobálózni, meg beborogatni őket mindenféle felfújható és nem felfűjható tárgyakról, meg birkózni velük, és felhozzák a medence aljáról a beleszórt aprópénzt.
És úgy tűnik, fáradozásaim, miszerint M-t babaúszásra hordtam, B. félévesen rendszeres látogatója volt a strandnak, és elszántan próbált kievickélni a karikából, és elindulni a túlpart felé, a rengeteg zsipp-zsuppolás a vízben, a folyamatos dobálások meghozták az eredményt. És igen, én vagyok az az infantilis anyuka, aki ha elmegy vizes gyermeke mellett, szó és kérdés nélkül belöki a medencébe (ráadásul ez kölcsönösen működik - tavaly egy apuka konkrétan lefagyott a látványtól
remélem, nem a fürdőruhás alakom okozta a sokkot), egyrészt mert ezt rendkívül szórakoztatónak találom, másrészt meg az úszás tudás szerintem nem ott kezdődik, hogy jól nevelten, fejünket kidugva tempózunk a hibátlanul csempézett medencében, hanem nem szabad félni a víztől, a váratlan vízbe eséstől, és tudni kell kezelni a helyzetet.
Szóval két zsenge korú strandemberrel és szintén strandemberré avanzsált apjukkal járunk strandra, és lehet birkózni meg labdázni meg egymás beborogatni a vízbe, és nevetve-prüszkölve jönnek ki a víz alól, a sok kis strandember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése