Most minden tökéletes: délelőtt voltunk strandolni, és nemsokára megyünk megint, Marci most nekem szőlőt és kapok kávét, a fejem fölött neszez a fa, és lassan peregnek a megsárgult levelek, lustán jön-megy valamelyik macska az állandóan itt pecózó ötből. És amikor belenéztem a tükörbe az imént, az láttam, hogy az arcom kisimult a Balatontól, az szénaboglyaként álló hajam is kiszőkült. A legelő felől döngicsélést hoz a szél.
Ha lehetne, megállítanám az időt, és nem mennénk haza Pestre, nem kezdődne az iskola, nem kellene felkelnünk a kényelmesnél korábban, és nem kellene visszamennem a munkahelyemre, ahol annyira megsértődtek azon, hogy szabadságra mentem augusztus utolsó hetében, hogy gyakorlatilag mindennap kaptam valami szeretetcsomagot. Én nem hiszem, hogy baj lenne a munkabírásommal, és töltöttem el éjszakát ezen a héten is számítógép előtt, ölemben macskával, lassan alapból végigtolok egy napot három óra alvással - a közszférában töltött két év után ez a 'nyuszika, hol a sapkád?' stílus egyelőre nem látszik komolynak, csak igazságtalannak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése