Mindkét kérdés ugyanazon személy szájából hangzik el, tizenkét óra különbséggel

- Anya, hogyan perelheti be az egyszeri ember az államot?

- Anya, hogyan kell kinyitni az erkélyajtót?

Polgári értékek II.

Most komolyan, a decens polgári úrasszonyok így szoktak kinézni?
Családbarátok párt politikusai nem ismerik lányuk élettársát, unokájuk apját?

Konzervatív politikusoknak van egy szekérderék gyereke négy nőtől?

Református püspök elveszi húsz évvel fiatalabb beosztottját, és szorgalmasan próbálja a volt feleségét kisemmizni?

Nem vagyok én ehhez elég konzervatív. 

Nem mind új sztori, de a linkelt kép szíven ütött.) 

Ami jó

Eleinte hiányzott az Akadémia, főleg, mert azt az idióta főnökömet végül előbb penderítették ki, mint ahogy elmentem. És az utódja hús-vér embernek tűnt, megkérdőjelezhetetlen szakmai tapasztalattal. És nagyon hiányoztak a kollégák.
Persze voltak a régi-új helyen is klassz dolgok. Az első hetekben naponta ugrott valaki a nyakamba, de jó, hogy újra lát. És nem kellett magyarázni semmit, képben voltam, nem én voltam a gyámoltalan újember, akinek a kávéautomatát is be kell mutatni.
Lett saját kis homokozóm, amit szeretnék, azt megcsinálhatom. (Ez az Akadémián nem volt így). Kisegítenek olykor, és én is kisegítek. Jövök-megyek, nagykorúnak kezelnek.
Ma több mint 10 óra munka után estem haza. Persze fáradtan, de nem letörten. Ilyen, ha valaki szereti, amit csinál.

Hevesen emlegettem ám a jó édes anyjukat

mindazoknak, akik miatt nem lehetett az orszagos drogérialáncba elszaladni vasarnap reggel lazcsillapitoert, hanem lehetett nem letezo halozaton (a disznool mellett van leginkabb elfogadhato terero) kisilabizalni, ugyan hol lehet a kornyeken ugyeletes patika, majd elmenni oda gyerek lazcsillapitoert. Vegul is csak kb haromszor olyan messze volt, mint a dm.
Ropulnek a percek egy 39 fokos lazzal kinlodo gyerek mellett, higgyetek el.

A tegnap elovigyazatossagbol vett masodik vekni kenyeret viszont oda tudtuk adni a szomszednak, ugyis korabban jottunk haza. És mivel kitalaltam, hogy kiviligetet szeretnek, akar megvehettuk volna a csemeteket is Balatonon. Egy másik univerzumban. Mert így szikkaszthatom őket az erkelyen (nem bírjak a napot), majd súvaszthatjuk be őket az autóba, ahelyett, hogy szepen vasarnap megvehennenk őket odalent.

Nyilvánvaló naivitásomat mutatja, hogy megrökönyödöm

Az Országos Magyar Maceratartó Egyesületnek hivatalos levelet írok, szépet, mert a közigazgatásban pallérozódtam magam is, és tisztelettel felteszek öt-hat kérdést a magyar macerálók helyzetéről a készülő cikkemhez. Sok maceráló él Magyarországon, a magyar macerata elismert termék, nagy része exportra megy, támogatást is kapnak rendesen. A maceratartást ugyanakkor számos környezeti tényező nehezíti, mondhatjuk, az ág is húzza szegény kis macerákat, pedig tevékenységük ökológiai szempontból is fontos.

A téma tehát szerteágazó, én ugyan nem vagyok egy maceraszakértő, de elég jól kiművelem magam. A levelem a kérdésekkel elküldöm pénteken, kiemelve, hogy természetesen személyesen, telefonon is állok rendelkezésre.

Válasz nem érkezik.

Szerdán felhívom az egyesületet, tapintatosan érdeklődöm, megkapták-e a levelem. Az adminisztrátor szavamba vágva közli, hogy elküldte elnök úrnak. Megkapom elnök úr telefonszámát, azzal a figyelmeztetéssel, hogy elnök úr nem szokott emaileket olvasni, úgyhogy valószínűleg fogalma sem lesz arról, ki vagyok. És elnök úr minden bizonnyal a maceráinál van, és akkor nem fogja felvenni a telefont.
A tüskés modorú asszonynak igaza lesz, elnök úr nem veszi fel, viszont természetesen vissza sem hív.
Ma ismét megpróbálom elérni. Egyszer kicsöng, egyszer foglalt. Aztán egyszerűen kikapcsolja a telefont.
Felhívom az egyesületet ismét, ugyanvajon mikor kereshetem elnök urat.
Kedden.
Kedden mikor.
Délelőtt. "Ha bejön, itt lesz, keresheti" - hangzik a dodonai válasz. Aztán levágja a telefont.

Mondanom sem kell, hogy a maceratartó egyesület közpénzen működő szervezet. Egyik feladata, hogy marketingelje a magyar macerát idehaza is. Ennek alapvető része lenne a kapcsolattartás a maceraügy iránt érdeklődő újságírókkal.
Azt nem feltételezem, hogy az agrárszektorban mindenki paraszt tahó.
Mert a macerásbácsi és a fia a piacon kedves volt, aranyos és készséges. És örültek az érdeklődésnek.