Hát hétfőn meg az lesz, hogy házhoz megyek a pofonért, mert ma hivatalosan is értesültem róla, hogy a főnököm bejelentett egy kedden kezdődő három hónapos tanfolyamra, csak sajnos a megkérdezésem nélkül egyrészt, másrészt meg heti kétszer tart háromtól fél hatig, persze azokon a napokon, amikor uszodában mókázom meg kacarászom feszt, így ha a főnököm veszi a fáradságot, és megkérdez, hogy kedves bv, mennél-e ilyenolyan tanfolyamra, akkor megköszönhettem volna a megelőlegezett bizalmat, és elmondtam volna, hogy kedves főnök keresztneve, sajnos nem tudok a munkaidőn túl, három hónapig hetente kétszer ilyen elkötelezettséget vállalni, mert - bár az interjúkon igen píszí módon nem került szóba ugyebár - nekem van odahaza egy nem túl nagy fiam és egy még kevésbé nagy lányom, akik együttesen sem elég nagyok ahhoz, hogy hazajöjjenek, beengedjék magukat a lakásba, satöbbi, és az apjuk munkaideje sem ér véget sajnos öt óra nullanullakor, három hónapra anyukám életét sem szervezhetem át, arról a lényegtelen apróságról ne is beszéljünk, hogy én szeretek értük menni, meg együtt elmenni velük a sarki közértbe bevásárolni, Bori cirkuszait figyelembe véve bármilyen perverzül is hangzik ez, utána meg usziba, mert nagyon keveset vagyunk együtt, és ezen alkalmak számát nem szeretném tovább ritkítani.
És persze, életünket, vérünket és szabadidőnket áldozzuk szeretett munkahelyünkért, de ha már orrba-szájba folyik az, hogy milyen fontos a család meg a szeretetteljes családi légkör, akkor legalább egy állami állásban ne kelljen bűnhődni azért (tuti kell majd), hogy mennék gyerekezni, meg ápolni a házi tűzhely melegét a munkaidő végén, és nem húznék le 10 órát a munka-tanfolyam tengelyben.
A vicc az egészben az, hogy a téma maga pedig nagyon is érdekel.
izé, ez biztosan a CSER (családi együttműködés rendszere), amiben most hagyod őket :D
VálaszTörlés