Várakozóban

Negyedik hete gyűrjük kettesben itthon Borbálával, akinek nincsen komoly baja amúgy, csak éppen amikor kilábalna az aktuális takonykórból, hipp-hopp belázasodik megint, orra folyik, köhög vartyogva, vissza a start mezőre, kedves anyuka, kezdheti elölről. Ezen okból az átlagosnál jóval többet töltünk a gyerekorvosi rendelőben - egy hónapon belül háromszor jártunk ott.  

Az utóbbi öt napban leadtam 48+4 oldalt cakkumpakk, plusz a hozzá tartozó nyolcoldalas függelekéket, meg kreáltam a hozzávaló poszterhez szöveget, aztán befejeztem egy teljes kiállításnyi szöveget, amelynek írása során a számomra kívánatosnál jóval mélyebben voltam kénytelen elmerülni a fénytan és az agyműködés rejtelmeiben. A hétvégét pedig egy több mint 400 oldalas posztapokaliptikus lányregénnyel töltöttem, melyet hajnali negyed négykor küldtem vissza.

Most olyan végtelennek tűnik az idő a következő leadási határidőig.

Álmaimban Amerika

Smucig vagyok. Utálok költeni. Nem is vásárolok, és ha lehet, veszem az olcsóbbat. Egyvalamire nem sajnálom a pénzt: utazásra.

Éles elméről és jó megfigyelőkészségről tanúskodó kérdés a ma háromévestől

- Borikám, ne ugrálj itt nekem az ágyon, menjél felöltözni! Válassz magadnak egy bugyit!
- Hejókittiset! Hejókitteset!
- Ezt? Ezt a rózsaszínt?
- Ezt! Ezt a szép józsaszínt! Hejókitti ajmát eszik jajta!
- Rendben, akkor vedd fel ezt, így ni. Tartom, dugd a lábad.
- Anya!
- Igen, Borcsi?
- A Hejókittinek nincs szája!
- Nincs neki, Borcsika.
- Akkoj mivej eszik ajmát?

Szent Isten!

Már karácsony körül megindult a szenteskedés, írtam Szent Józsefről, aztán újév napján kinn császkáltunk a Margitszigeten, és eljutottunk a romokig, megnéztük Margit sírját meg a kis kápolnát, meséltem Marcinak a Margit-legendáról, és beszéltünk arról is, hogyan lesz szent valakiből, pár nappal korábban, a két ünnep között sétáltunk egyet a Bazilikánál, Marci felbökött a bejárat fölé, nézd, anya, ott van Zeusz! hát csúnya vége lett az orrfújásnak, mert épp a kezemben volt a zsebkendő, feltűnés nélkül vihoghattam bele, a templom előtt siető öreglányok úgy néztek ránk, mint aki nemrég szabadult illetéktelenül a purgatóriumból, de utána elmagyaráztam Marcinak, ki az a szakállas, izzó szemű alak odafönn, fején a koronával.

Durva

"- ...és Annipanni nekilátott, hogy szétossza a tortát. Ettek, ittak, jót mulattak Boribon születésnapján."
- Anya!
- Igen, kisfiam?
- Az milyen durva már, hogy Annipanni egy medvével él együtt? Durva, ugye?

A cinegék lábujjairól

A szilvesztert G(y)-knál töltöttük gyerekestül. A G-Gy. házaspár azért nevezetes (számomra), mert mint kiderült, azonos évfolyamra és azonos szakra jártunk ugyanarra az egyetemre, valamint egy házban laktunk, ennek dacára úgy három éve ismerkedtünk össze, az egyik búvárkarácsonyon.

De nem erről akartam írni.

Kívánok minden jót

annak az empátiából kettes alá anyukának, aki az óvoda öltözőjében egy tucat gyerek füle hallatára tart elméleti eszmefuttatást a túrórudiról. A jókívánságokat kezdem azzal, hogy kétszer annyi ideig hallgasson hasonló tárgyban hisztit, mint én útban hazafelé a túrórúdiért hallgattam.

Agrárium a számban

- Vigyázz, anya, vigyázz! Ha nem mosol fogat jendesen, jön a fogtündéj, és kikapálja a fogaidat!

Minden megoldás érdekel

Amennyiben létezik megoldás arra, hogyan lehet minőségi (szellemi) munkát végezni félig lerobbantan, egy szintén lábadozófélben lévő, tomboló háromévessel a háttérben, akiknek átlag ötpercenként kell megtörölni az orrát, (játék)tejet adni a (játék)cicáinak, kibűvölni a szájából fél marék műanyag gyöngyöt, leszedni a biliről, ráadni a papucsot, megkóstolni, amit főzött a (játék)konyhában, és véleményezni azt, kívánsága szerint lefektetni a földre a nagymackót, majd felültetni, majd visszatenni az eredeti helyére, mert útban van, kérem a világmindenséget, tudassa velem. Jelige: mission impossible.

Csapataink harcban állnak

Kedd délután már nyűgös volt Bori, estére köhögni kezdett, és az orra is folyt. Azóta itthon van, Marci péntek délben csatlakozott hozzá, 38 fokos lázzal jött haza az oviból, de tegnap nap közben lett az 40+ is, panadol, nurofen, hűtőfürdő. Ma már nem lázas, mintha mi sem történt volna, de Bori még köhög, és már én is rákezdtem.

Gyűlölöm ezt

az egészet, undorodom és forog a gyomrom tőle, nem veszi be egyszerűen, egyik kutya, másik eb, a tömzsi paprikajancsiarcú meg a hórihorgas szemüveges egykutya mind, hazudik az összes, éjjel, nappal, meg amikor kinyitja a szemét, már a tekintetével is, és az, amit csinálnak, beleveszi magát a hétköznapokba, a múltkor nem szálltam volna villamosra a nagykörúton, most meg olvasom, hogy vasárnap az állatkertbe nem mehetnénk, mert vonulnak meg tüntetnek meg demonstrálnak, menjenek, ahová akarnak, és rendezzék le a vitás kérdéseket szkanderben vagy sör-virsli versenyben, aztán másszanak bele egy nagy barna kartondobozba, és lőjék ki őket az űrbe, és ne jöjjön haza a fiam az óvodából egy választási rigmussal, hogy az egyik barátjától hallotta, mi közöm hozzá? nem akarom tudni, ki hova húzza az ikszet, és ne akarják tudni rólam sem, ne akarják meghatározni, miből éljek majd nyugdíjasként, ha megérem egyáltalán, és nem kapok a híradó előtt egyszer csak gutaütést majd, és ne akarják tudni, miben hiszek és miben nem, tudom-e a vöröscsepelt az internacionálét vagy a székely himnuszt, hittant tanuljon-e a gyerekem vagy erkölcstant, kinek mi köze hozzá, hol költöm a pénzem, ami annyit ér, amennyit, és aggódhatom, a rendkívül tőkeerős munkahelyem vajon ki tudja-e gazdálkodni a fizetendő részleteket ilyen árfolyamok mellett, vagy egyszer csak megelégelik Washingtonból, bármilyen engedékenyek egyébként, Dear Sir, sajnos nem tekinthetünk el adóssága mielőbbi rendezésétől stb., ez most a háború meg a lélekölő viadal, és ott ólálkodik mindkettő a telt kupák mellett, a bort iszogató emberek árnyékaként. 

Inog a székem

Az egyik beleszól, hogy milyen cipőt veszek fel. A másik elkezdte hordani a zoknijaimat. Mi lesz itt, forradalom?

A realista a családban

- Anya cica, vájj meg! Vájd meg a Boji cicát!
- Gyere, Bori cica, gyere már!
- Anya, nem is vagytok cicák!
- Tényleg, Marcikám?
- Tényleg, anya. Mert ha cicák vagytok, akkor szeretném látni a hegyes kis füleiteket!

Erősen mérgező kétéltűek a lakásban

Bármennyire sokféle felhasználási javaslat olvasható a bilibo nevű játékszerről - amely tényleg erősen épít a gyerekek kreativitására, mert első ránézésre nem jó semmire, mégis imádják -, az a lehetőség nem szerepel benne, hogy a tulajdonos az élénk színű műanyag tárgyat a fejére húzva körbe-körbe ugrándozzon, Nyílméregbéka vagyok! Nyílméregbéka vagyok! kiáltásokat hallatva.

A cuki, akit leigáz és akit nem

- Gyere, Bori, csukd be az ajtót. Úgy. Szaladj be a csoportba, és szólj Marcinak légy szíves.
- Majjci! Maaaaaajci! Anya, nincs itt a Majci. Nincs itt senki.
- Aha, összevont csoport van. Jé, felköltöztek az emeletre. Nem baj, szépen, ügyesen felmegyünk a lépcsőn. Ez az. Itt is vagyunk, ebben a teremben lesznek. Kérlek, szólj Marcinak, jöjjön!
- Majci! Maaaaajci!
- Jöttek értem! Csókolom, Éva néni!
- Szervusz, Marcikám! Nézd csak, ki ez a kislány? Hogy hívnak, gyönyörűm?
- Bojbála.
- Borbála! Hát te nagyon szép vagy! A te húgod ez a gyönyörű kislány, Marcikám? Nem is mondtad, milyen aranyos testvéred van!
- Ja. Az én testvérem. Menjünk, anya!

Talán útmutatásnak is felfoghatom, hogy az utóbbi időben többször is hirtelen, váratlanul és rövid időre a tanult szakmámban találtam magam, és olyan érzés fogott el, mint ahogy a béka érezheti magát, ha belecsobban egy poros nap után a langyos tavacskába. Jó volt régi szövegek között keresgélni, mondatszerkezeteket boncolgatni, utánakeresni ennek vagy annak a történetírónak, rácsodálkozni arra, hogy amit valaha éveken át tanultam, ott van egy eldugott katalógusban az agyam hátsó részében még, porosan, igaz, de megvan, ha egy-egy cédulát meg is rágtak a felejtés apró egérfogai. Mostanában ráadásul Marcinak olvasok a trójai háborúról, kifejezett kívánságára, és meglepő módon imádja, minden este külön kéri, és azon veszem észre magam, hogy olvasás közben keresem a ritmikus mondatfoszlányokat, hol egy daktilusz, hol egy szpondeusz, összeáll-e vajon véletlenül egy hexameter. Könnyedén szökkenek ki a négyszótagos, csupa diftongusos görög nevek fogam kerítésén, íme, itt a gyönyörű Helené, zokog anyjának Akhilleusz, mert a görögöknél nem volt ez szégyen, megfutamodik a harc elől a gyáva és piperkőc Parisz, Hektór siratja maga sorsát és szép feleségéét, pici fiáét előre, görbén néz fölfelé a leleményes Odüsszeusz, a bagolyszemü Pallasz kedvence, sereglenek elő mind a könyv lapjairól, régi ismerős az összes, istenek játékszere mind valahány, a könnyenélőké, akikkel jaj, ha összeakad a földi halandó. Már régen láttam őket, olvastam róluk, de este a gyerekszobában a lámpa fényénél mind körénk gyűlnek, ülnek a párnán, ágynemű ráncán, hősök a múltból, sorsok a mából.

Mi lesz itt?

Nincsenek nagy elvárásaim 2012-re, de néhány dolgot azért szeretnék.

Új év, új blog!

Olyan a fejem, mint egy lomtár, sok benne a mindenféle, haszontalan dolog, de itt-ott lapul néhány érdekes holmi. Ezekről fogok írni itt - megfogadva Z(s). tanácsát.

2011 képekben

Vigyázat, rengeteg! (De az internet elbírja.)

Túléltük hát

Jó év volt-e 2011? Nem. Ha kicsit ellépve, messzebbről nézem a dolgokat, és egy kis jóindulattal, talán azt mondhatom, hogy egyensúlyban van a mérleg - de inkább lefelé mozdul a serpenyő.