A hét munkahelyi eseményei közül - amelyek során sikeresen megküzdöttem, hogy ne kelljen már újraírnom a gombák törzsfejlődésének érdekes vargabetűjéről szóló szöveget, de írtam a cisztás fibrózis terápiájának új lehetőségéről valamint a multirezisztens baktériumtörzsek kialakulása mögött meghúzódó genetikai folyamatokról - kiemelkedik a tegnap délután, amikor egy szöcskét hozott be B., akivel egymás mögött ülünk (szigorúan egymásnak háttal fordított asztaloknál, szigorúan egymásnak háttal fordított székeken). A folyosón találta, mondta, és megfogta. A szobában a szöcske persze azonnal kiszabadult, de egy üres fagylaltosdobozzal sikerült megfogni, és nézegettük a többiekkel, milyen szép. Aztán A. közölte, hogy utánanézett az interneten, és mivel a szöcskének rövidebbek a csápjai, mint a testhosszának a fele, ez nem szöcske, hanem sáska. Úgyhogy nézegettük a sáskát tovább. Mondtam, hogy hazaviszem, mert a hely szelleme csak ártana neki, és mivel nem volt más jelentkező, haza is vittem.
A félórás zötykölődés a fagylaltosdobozban nem tett jót neki, az egyik csápja le is konyult, és valószínűleg tényleg elege lehetett mindenből, mert miután kitettem az erkély korlátjára, hogy a gyerekekkel alaposan megnézzük, először ugrott egy nagyot, aztán - mivel nem tudott átszökkenni a másik házig - zuhanás közben kibontotta a kék szárnyait, és elrepült.
Mi meg csak néztünk utána.
szép :)
VálaszTörlés