Az egyensúly végett feljegyzem, mi az, amit szeretek a munkahelyem (a derű óráit számolom mottóval).
A menzát. A környéken amúgy is van (állítólag) egy csomó ilyen-olyan kifőzde, de azokat még nem térképeztem fel. A földszinten a menza is nagyon klassz, van két kedves pincérlány, kiszolgálnak, kancsóban adják a vizet, a fél adag menüvel (440 Ft) is jól lehet lakni. Jól is főznek, a múltkor az erdeigyümölcs-öntetes csokoládétorta után gratuláltam a szakácsnak.
A munkatársaimat. A közvetlen munkatársaim kedvesek, értelmesek, segítőkészek, és még a humoruk is jó. Nagy a kontraszt az előző munkahelyemen tapasztaltakkal, ahol a többség képtelen volt helyesírási hibák nélkül megírni egy háromsoros emailt, amelynek a stílusán még rendszeresen fel is dühödtem.
Az elmenést. A mindennapos királylánynak öltözést ki tudnám hagyni, de az jó, hogy el kell mennem, egy kicsit gyalogolhatok a régi bérházak között, amilyenek közelében felnőttem onnan nem messze. Még békávézni sem vészes, legalább tudok kicsit olvasgatni közben, vagy nézem az embereket a metrón meg a kivilágított várost a buszon.
Szinte napra pontosan a három hónap alatt ez volt az első hét, amelynek folyamán végig többé-kevésbé jól éreztem magam a munkahelyemen. Feltehetőleg összefüggésben azzal, hogy itthon várt a kétféle másik munkám - olyan (volt) foglalkozni ezekkel a szövegekkel, mintha a fájós, bütykös, eltiport lábra végre puha, kitaposott házicipőt húznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése