Én: Szombaton a nagypapa hoz el a bemutató óráról, Borcsi.
B: Miért?
É: Mert Marci meccsen lesz apával, nekem meg dolgom van.
B: Milyen dolgod?
É: (vonakodva): Tüntetni megyek
M.: Tüntetni? Miért?
É: Hogy ne legyen olyan, az iskola, amilyen most. Hogy a Borinak ne legyen hat órája elsős létére. Hogy olyan tankönyvekből tanuljatok, amilyenben nincs hiba, mint amilyet mutattál. Meg ne a hóvirág nemtudommilyen álszirmát kelljen megtanulnod környezetből.
B: Én olyan fáradt vagyok a hat óra után, anya! Meg mindenki az osztályból! Alig lehet bírni velünk!
M: Jó, értem.
Sajnos a két államtitkárnak nem sikerült megugrani a hét- meg a tizenegy éves szintjét a nyilatkozatok szerint. Illetve - szerintem - dehogynem, nyilván, csak inkább cinizmusból tesznek úgy, mintha. Két akadémikusról van szó egyébként, ez az a cím, amitől leesik az álla a legtöbb embernek, pedig az egész nem sokban különbözik attól, ahogy a grundon a focicsapatok összeálltak. Kit választ először maga mellé a csapatkapitány? Hát aki a legügyesebb. Aztán a haverjait. Aztán akié a legjobb labda. Pláne, ha ami van, az lyukas.
Az akadémikusok száma szabott, új tagok csak a régiek kihalása után választhatók. A tagság 11 tudományos osztályba szerveződik, titkos szavazással választanak új tagokat. És ez fontos: az jelöltnek persze fel kell mutatni tudományos munkát, akadémiai nagydoktorátust, példamutató életmódot (ha-ha-ha), tudományszervezői tevékenységet, de a tagság is emberekből áll: a befolyásos, esetleg kormányzati források mozgósítására alkalmas személy akár nagyobb támogatást is kaphat, mint a pusztán tudományos érdemeket maga mögött tudó vetélytársa. És persze vannak egyéb szempontok is: az éppen negyvenéves, a nagy becsben tartott, az előző elnök szíve csücske akadémiai pályázat egyik első nyertesét, egy csillagászt (akivel egyébként személy szerint igen rokonszenvezek, és fergeteges előadásokat tart, érdemes meghallgatni) negyvenegy évesen például megválasztottak akadémikusnak, egy csaknem hetvenéves részecskefizikust - akinek döntő érdemei voltak abban, hogy a magyar tudósok a CERN-ben kutathattak, és véééééletlenül pont ott van állásban, mint a fent nevezett ex-elnök - hát őt pont nem. Az akadémikusság kérdése egyébként koránt sem pusztán dicsőség kérdése: a tagok több százezer forintos javadalmazást kapnak megválasztásuktól kezdve.
A fentiekből következik, hogy akadémikus és akadémikus között is nagy a különbség, ez egyébként a publikációs listából is látszik. Például az egykori felsőoktatási államtitkár mondjuk nem egy idézettségbajnok, de nyilván csak nem én ismerem széles körű tudományos munkásságát, tudományszervezői tevékenységét, mondjuk az MTMT-ben nem torlódnak egymásra az idegen nyelvű szakcikkei. Utódjáról nem keringtek ilyen posztok, de szerencsére mindketten egyetértettek a természettudományok prioritásában, a bölcsészet köldöknéző értéktelenségében.
De reménykedjünk. Sajnos egykori tanítónőjük szavai nem feltétlenül hullottak termékeny talajra, ami például az irodalmat illeti. A kétségtelenül kötelező olvasmányként végigrágták magukat a Kincskereső kisködmönön. Sajnos utóbbi valószínűleg nem emlékszik arra, amikor a kis Bicebóca először megjelenik az osztályban. És rongyos, meg rokkant, meg nyomorult, nem is akar mellé ülni senki. Aztán kiderül, hogy mindenkinél eszesebb, és az egyik legnépszerűbb gyerek lesz.
Én értem, hogy nehéz felfogni, ha valakinek mindig mindenki bólogat, hogy más másként gondolkodik, például a kockás ingről. De ha a magas beosztású kormànytosztviselők az újonnan kinevezett hírigazgató a Storyban oly sokszor vallott értékrendjét vallja magáénak, és őt magát is mérlegre tesszük, hát ne tagadjuk: újíthatna a megjelenésén, amennyiben - több fő funkcionáriussal együtt, csak tekintsük a NAV-vezért - megjelenését tekintve is szeretne lekülönülni a zsíros gallérú téeszelnökök világától.
És azt is értem, hogy bokros teendőik közepette mindkét akadémikus régen látogatott abba a híres Duna-parti palotába. Máskülönben talán feltűnt volna, hogy teljes tudományos osztályok - például a kartográfusokénál, fájdalom, jóval tekintélyesebb matematikusok - kifejezetten pacuha társaság. Az Abel-díjas Szemerédi Endre nem egy zsúrfiú, sőt az akadémia elnökét - aki a tudományos eredményeit tekintve messze kimagaslik elődei közül - is többször látták sőt fotózták kockás (!) ruhadarabokban.
De ha csak a tökéletes megjelenésű kutatókra kíváncsiak, hát nagy kár, hogy ahelyett, hogy az Akadémiát megidézgetik a tökéletesen értelmetlen kerekasztalra, nem kerítettek alkalmat rá, hogy egy akadémiai kutatócsoport igazán snájdig vezetőjét meghallgatásra érdemesnek méltassák éveken át. Jó két éve hallottam utoljára előadni a hazai közoktatás már akkor is lesújtó helyzetéről. Mit ad isten, elég rendesen volt átfedés a mondanivalója és a tanárok követelései között (pedig akkor még Klik sem volt): túlterhelt diákok, a pedagógusok alacsony megbecsülése, az oktatásra fordított összeg csökkentése.
Mondjuk ő egy értéket nem teremtő bölcsész, ugyebár.
De az i-re a pontot mégiscsak a tanári étoszra tett hivatkozás teszi fel. Évek óta mindenki ezzel zsarolja a tanárokat meg az egészségügyi dolgozókat. Mert a pedagógusnak, az orvosnak nem jár rendes bér, mint a versenyszférában, nem, ők hivatástudatból, meg étoszból dolgoznak, csak az állami nagyvállalatok vezetőinek meg az Nemzeti Bank dolgozóinak jár piacképes jövedelem meg juttatáscsomag. Ja, meg persze a vezető kormányhivatalnokoknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése