Mikor éreztem hősnek magam a hétvégén?

- amikor este fél tízkor mosogatni kezdek;
- amikor porszívózás helyett inkább elmegyek futni;
- amikor a Margit hídnál is szépen követem a futóutat, ahelyett, hogy felszállnék a villamosra és hazavillamosoznék.

Fenékig tejfel

csütörtök: fogszabályzás
péntek: szülői tájékoztató a kosárcsapatnál I.
szombat: kosármeccs
hétfő: szülői tájékoztató a kosárcsapatnál II.
szerda: látogatás az ortopédusnál, az iskolaorvostól kapott gerincferdülésről szóló diagnózis birtokában.

És ez csak egy gyerek.

Izland, Azerbajdzsán - Göd nincs

Milyen igazságtalan az élet ember: ez a mai idő tuti nem zavart volna máshol, mondjuk Skóciában vagy Izlandon vagy bárhol ahol van tengerpart, itt meg ki nem állhattam, hogy vizes lett a pöttyös nyereghuzatom, meg fázott a kezem meg kénytelen voltam kapucniban biciklizni. A múlt héten egy hasonlóan derűs napon nézegettem vissza kedélyjavító célzattal az utazáson készült telefonos fotókat az elmúlt öt évből. Iuvat memnisse beati temporis, azaz jó emlékezni a boldog időkre, mondotta Ovidius, és tényleg, neki szegénynek volt ideje rá  a fekete-tengeri száműzetésében, rengeteget fázott szegény, még ha nem is biciklizett esőben. Kicsit hezitáltam, de végül úgy döntöttem felteszem a képekből készült montászokat, elvégre én is szeretem más képeit nézegetni. Én könnyedén, felelősség nélkül nyomom a gombot, mint süket a csengőt, de most jöttem rá, hogy néhány helyről egyáltalán nincs fotóm - elvesztek egy rendszerfrissítésnél, Walesben pedig nem is fotóztam, és  hiába voltunk Egyiptomban sokszor, az országból szinte semmit nem láttunk, csak amíg be nem buszoztunk a kikötőbe, ott felszálltunk a hajóra, onnan meg egy héttel később szálltunk le. Víz alatt pedig felelősség nélkül sem fényképezem.

Szóval itt jártunk:

Lappföld

Ez volt az első alkalom, hogy északra utaztunk, a már induló tavaszból a mínusz húsz fokba, a sarkkörtől pár száz kilométerre északra. Természetfotósokkal mentünk, laza társaság volt - szeretek fotósokkal utazni egyébként -, és sose gondoltam volna, de szerettem a harapós hideget, a fölénk tornyosuló hófalakat, a hótalpon gyaloglást, a tiszta, éles napsütésben egyértelműen elváló formákat, szigorú színeket. Lappföld óta tudom, hogy igazán északra húz a szívem.

 Toszkána

Míg Lappföldön egyáltalán nem fáztam, Toszkánában majd megvett az isten hidege. Ide is fotósokkal mentünk, de nem a laza, gatyában flangálós, borostás társasággal, hanem egy kicsit rongyrázósabb, fennhéjázósabb, csak fotósokkal bratyizunk fajtával. A város maga Pienza, az igazi reneszánsz elvek szerint épített város: II. Pius pápa szülővárosát ledózeroltatta, és kora legmenőbb építészeivel építtette újjá (és persze saját magáról nevezte el), A városhoz pedig azóta nem nagyon nyúlt senki. Magyar vonatkozás, hogy II. Pius Janus Pannonius kenyeres pajtása volt, együtt töltötték diákéveiket Guarino mesternél, csak a későbbi pápa még Aeanas Sylvius Piccolomini néven folytatta tanulmányait és írta vaskosan erotikus költeményeit.

Raja Ampat
Sose gondoltam, hogy valaha eljutok ide, aztán amikor először eljutottunk, sose gondoltam, hogy eljutok még egyszer, de hát köszönhetően például ennek a képnek - kétszer is voltunk a négy királyról elnevezett tartományban, a Wallace-vonal túloldalán (sőt, a Wallace-vonalon túl háromszor is voltam). Láttam kölyökcápát, és akkora ráját, mint egy hegy, láttam pisztolyrákot és tintahalakat, láttam paradicsommadarat, hófehér homokos tengerpart fölé benyúló pálmákat, gyalogoltam térdig érő sárban a mangróveerdőben, kapaszkodtam gyökerekbe a hegyoldalon a zuhogó esőtől sáros esőerdei ösvényen, ettem a kakaófatermését a kapaszkodástól sáros kézzel, hallgattam a madarak rikoltásait a párálló erdőben hajnalban. Láttam szőke hajú fekete gyerekeket majomként felmászni a hajóra, láttam, milyen, amikor kipúposodik a víz az apály vagy a dagály közepén a nyílt tengeren, akkora az áramlás. El sem tudom mondani, mi mindent láttam még víz alatt és víz fölött. A legmeglepőbb dolog mégis egy sorongi utcai büfében történt, ahol - amikor nem kértünk jeget a narancslébe - langyosan kaptuk.

Skócia

Ez az út eredetileg Írországnak indult, aztán Skócia lett belőle. Ez a második skót utunk volt egyébként, először északon voltunk, Invernessben meg a hegyvidéken, Inverness meseszép, az utolsó ott töltött napunkon egy vörös szakállas kobold sörözött a szomszéd asztalnál. Edinburgh környéke kicsit urbánusabb már, a város pedig rettenetesen zsúfolt volt (egyszerre jártunk ott a királynővel). A várat nem is néztük meg, láttunk viszont rengeteg madarat, lundát, szulát, mindenféle sirályt és kormoránt, kastélyokat és még mindig álló középkori szűk lépcsőjű kolostorokat és elképesztő várakat. A leginkább mégis a nagy tengerparti sétákra emlékszem, ahogy fújt a szél, magával sodorta a hangokat, a vizes homokban kutyák szaladgáltak, a szulák eleven torpedókként csapódtak a vízben. Az első nap fish and chipset ettem, és becsíptem a cidertől, és egy rémálom volt beüzemelni a zuhanyt. Minden este a pubban vacsoráztunk. Megértem a királynőt, hogy odavan Skóciáért.

Izland

Kis létszámú túra, három természetfotóssal. Embert alig láttunk magunkon kívül, csak nagy tágas tereket. Nem volt hideg egyébként, legalábbis annyira nem, mint Lappföldön, de mindig fújt a szél. Izlandon mintha óriások játszottak volna tájépítősdit, ami dombocskának tűnt, az embermagasságú óriási homokhalomnak bizonyult közelről. Ettünk egy igazi világvégi fogadóban, amitől keletre a tengeren túl már Európa volt, ültünk hójáróban, néztük a hatalmas vízeséseket, a szőke pónikat, a kopárrá tarolt, csupa zöld tájat. Talán a szél, talán a tágas terek miatt, de Izlandról először a szabadság jut az eszembe. Ha egyszer remetének állok, Izlandon leszek remete, esetleg valamelyik kis skót szigeten.

Azerbajdzsán
A kelet, az kelet, és Azerbajdzsán félúton van Kelet és Nyugat között. Végre hasznát vettük az orosztanulásnak, sőt a vegyes társaságban - ahol eleve fura volt egyedüli európainak lenni - kifejezetten királyságnak bizonyult, hogy olvastuk a cirill betűket. Azerbajdzsán egyébként furcsán ismerős volt, a szovjet időből megmaradt rengeteg hétköznapi tárggyal, a cukortartóval, a vastag falú, rombuszmintás poharakkal, a sószóróval, a rengeteg török jövevényszó eredetijével, a vastag nyakú alföldi pásztoroknak tűnő embereivel, az itt-ott megmaradó Lenin-képekkel. És amikor már elhitte az ember, hogy ismerős, akkor következett valami nagyon egzotikus, diókrémmel töltött padlizsán mondjuk, vagy olyan piac, hogy még a fonyódi is elbújhat mellette, arab módra tökéletesen nyírott frizurájú férfiak és csupa arany fogsorú középkorú nők. És keleti a politikai rendszer is, amitől nem elválasztható persze az olaj, a bakui elképesztő épületek, amelyek közül ha egy is Budapesten állna, hát a földhöz verdesnénk az ülepünk a boldogságtól. Ott meg van belőle tucatszám.

meg persze Balaton
mert ez az alfa és ómega.

Mindig ki akarok ugrani a bőrömből, amikor egy fitneszguru, egy tévés műsorvezető, egy celeb vállalkozófeleség belenyilatkozza a nagy magyar sajtóba, hogy nem kell választani a karrier meg az anyaság között, flottul, kiegyensúlyozottan lehet csinálni mind a kettőt, így általános alannyal, gondolom, a teljes hazai lakosságra vetíteni a kijelentést. 

Aztán a következő mondatból kiderül, hogy az illető

a) rendszeres bébiszittert tart

b) hetente pár órát dolgozik csak 

c) saját maga osztja be az idejét

d) ugrásra kész nagyszülőpár feni a karmait az unokára az állandó lakhelytől két sarokra

emellett persze a bevételeiket sem verik persze nagydobra. 

Gyarló vagyok

Azonnal, még mielőtt tehetnék bármit, átcsap rajtam az irigység hulláma, amint azt olvasom valakiről, hogy a tengerparton lakik egy északi államban.

szürreál

Tegnap reggel félálomban megjelent előttem egy kosárlabda, ami kisgömböc módjára nyeli el az időmet.

A két államtitkár margójára (politikai tárgyú terjedelmes bejegyzés)

Én: Szombaton a nagypapa hoz el a bemutató óráról, Borcsi. 
B:  Miért? 
É:  Mert Marci meccsen lesz apával, nekem meg dolgom van. 
B: Milyen dolgod?
É: (vonakodva): Tüntetni megyek
M.: Tüntetni? Miért?
É: Hogy ne legyen olyan, az iskola, amilyen most. Hogy a Borinak ne legyen hat órája elsős létére. Hogy olyan tankönyvekből tanuljatok, amilyenben nincs hiba, mint amilyet mutattál. Meg ne a hóvirág nemtudommilyen álszirmát kelljen megtanulnod környezetből. 
B:  Én olyan fáradt vagyok a hat óra után, anya! Meg mindenki az osztályból! Alig lehet bírni velünk!
M: Jó, értem. 

végre képes vagyok szavakba önteni egy több hónapos problémát

Miszerint leadás előtt egy héttel
kicsiny kollektívánk vezetője
felállít a szopórollerre (nem tudom szebben mondani)
aztán két-három napi készülődés után
nagyot lök a nevezett járművön.

(Ha tiltakozom és nem állok fel rá, talál másikat, arra rángat rá, és úgy lök le.)

szombat, 11

az egyik meccsen lesz
a másik bemutató órán a suliban

hogy megyek így a Kossuth térre?

öreg

engem nemigen érintett meg ez az öregedés téma eddig, jó, a lánykori cuccaimat kihíztam egy ideje, de egyébként kösz, jól vagyok, fel bírok mászni a harmadikra, vagy ha nem, azért, mert nincs kondim, de már vagy hét éve nincs. De tegnapelôtt lenyírtam Marci haját, aztán megmostuk, és megszárítottam, és tudom, hogy magasabb nálam már, de mégis megrázó volt, hogy nyújtani kellett a kezem felefelé, hogy megfésüljem a feje búbját - na akkor éreztem, hogy rohan az idô, és nem kegyelmez nekem sem ám.

Tamko posztjához

egyébként meg ma este bepezsgőztünk és vinnyogva röhögünk ezeréves Monthy Python-jeleneteken.

Fiam, a szerény

- Anya, tudod, azt mondtad egyszer, nem baj, ha önvédelemből verekedem...
- Igen, azt mondtam. Mi történt, kisfiam?
- Lehet, hogy intőt kapok. Esetleg szaktanárit.
- Miért?
- Mert elkezdtünk játszani az udvaron, és a lányok el akarták venni a labdát, érted, anya, a mi labdánkat, és össze-vissza rugdostak, és az Olga belerúgott a Balázs sípcsontjába, én meg beleütöttem az arcába, hogy vegyék már észre magukat, mire ordítani kezdett.
- Öööö. Azért egy lányt megütni nem nagy dicsőség.
- Nem is a dicsőségért csináltam, anya. Hanem hogy vegye észre, nem csinálhat meg mindent.