2021. augusztus 17., kedd

Halódik a nyár

 Nem szeretem az augusztust, ahogy múlik el a nyár, peregnek az akácfáról a kis levelek. Ingázom közben, nehezen veszem rá magam, jó ott is, jó itt is, és persze tudom, hogy egy-két év van már hátra ezekből a kétlaki augusztusokból. Megragadnám ezt a nyarat még mégis, _még_ megvan minden, mindenki.

2021. május 20., csütörtök

Maga itt a tánctanár? avagy a titkok asszonya

 [beszélgetés a kedvenc kolléganőmmel]

Ő: És mi újság? Jól vagy mostanában?

Én: Tegnap volt egy táncórám*, az jó volt. 

Ő: Tanulsz táncolni? Tényleg? Nem is tudtam! Mióta veszel órákat?

Én: öööö. Hát inkább adni szoktam. Az a képesítésem. Tánc- és illemtantanár.



*persze nem

2021. május 12., szerda

Néha igen, néha nem

 Van, amikor jó itt dolgozni. Amikor mennek a dolgok. Amikor sikerül valamit elintézni, sínre tenni, elrendezni, másoknak segíteni. Szervezni. Megszervezni. Elindítani. Lezárni.

2021. május 3., hétfő

It's like old times

 Pénteken szabadságot vettem ki, leszaladtam a piacra, vettem a gombás asszonytól tavaszi pereszkét, csináltam vele egy kis rántottát, aztán beültünk az autóba, elautóztunk Budafokig, ott még ittunk egy kávét, letettük az autót, beültünk a kisbuszba, és nem álltunk meg csak 200+ km-rel később. Váratlanul még mi, anyukák is be tudtunk menni a meccsre, persze kikaptak, de hát mit lehet várni, pont ebben a városban, aztán elmentünk egy jó nevű, nagy hagyományú pincészethez, még nem hajtott ki a lugasban a szőlő. Emlékszem, innen hoztak ősszel is A-ék bort meg kencéket, megittuk hatan, és mennyit nevettünk, mennyire más volt minden, mennyire kevésbé keserű a szánk íze. Aztán még ettünk egy hamburgert út közben, úgy jöttünk haza, a fiúk fölött a buszban beszakadt a tető, de nem bánták a vereséget sem, valahogy így lett kerek ez a péntek.

2021. január 28., csütörtök

oxymoron

Nagy karrierje van az utóbbi időben a ‘stílusos’ szónak, de az a gyanúm, hogy aki ezzel a szóval jellemzi magát, a puszta gesztussal távol kerül a jelentéstartalmától. 

2021. január 9., szombat

Az nyer, aki adaptalódik

Az ősszel valahogy rákaptunk a túrázásra, először a kötelező Dobogókő-körökkel kezdődött, aztán valamiben (ami nem covid volt, mint a teszt megmutatta) lerobbantam, aztán először elvacakoltunk egy vasárnapot, hogy felmásszunk a Nagy-Hideg-hegyre, de aztán felmásztunk mégis a hidegpárnás időben mégis.

Aztán jött a téli szünet, mert ez olyan munkahely, hogy ki kell venni a szabadsagokat. Ez nekem nagyon fura, ilyen helyen gyakorlatilag nem dolgoztam soha. És rengeteg szabadságom maradt, úgyhogy hosszú volt a téli szünet, és elkezdtünk járni gyalogolni. Voltunk a Margit- és a Hajógyári-szigeten az ünnepek alatt, aztán a Hármashatár-hegyen az összes létező turistajelzésen, meg megnéztük a Nagy-Kopaszon a kilátót. És holnap is megyünk, bár még nem tudjuk, hova.

Ennek persze nagyon örülök, és igen üdvös fejleménynek tartom, pedig végül is ezt csak a járványnak köszönöm. Mert ha nincs a járvány meg az összes korlátozó intézkedés, biztosan inkabb uszodába jártam volna.


2020. december 26., szombat

kétes dicsőség


 Cs: Melyiket vágjuk fel?

M: Nemtom. Ezt.

Cs: Jó, akkor legyen ez. Aha, ez mákos. Tartsd a tányérod, tessék. Kettőt? Jó. Veszek én is.

M: Vágsz még, apa?

Cs: Vágjak? Tessék, vegyél még.

M: Köszi. Majd még kérek.

É: Ízlik a beigli? Jól sikerült?

M: Ezt te csináltad, anya?

É: Én hát. 

M: Nahát! Pedig ez olyan jó, mint amit készen szoktál venni!