még januárban nagyon búsongtam, hiányoztak a régi munkatársaim, és nem mindig találtam meg a helyem a régi-újakkal, és fájt a szemem a monitortól, és hiányzott a régi asztalom, ami akkora volt, hogy végig bírtam volna feküdni rajta, jelenleg meg egy hokedlin előtt kuporgok, és mindenki az én fejem fölött beszél. De aztán megtanultam lejjebb venni a monitor fényerejét, elkezdtem érezni a rejtett erővonalakat, elkezdtem korcsolyázni járni, és februárra már minden jobb lett, különösen, hogy csinálhattam egy mellékletet a világító vízi élőlényekről.
Márciusban aztán voltunk Izlandon, ami nagyon klassz volt, pedig a gleccseralagutat végül lezárták egy nappal előttünk, de voltunk egy másik gleccseren -35 fokban, meg ettünk rengeteg virslit és hallottam a borjadzó gleccser csilingelését meg láttunk közben fókabuksikat. A sarki fényről sajnos megint lemaradtam, pedig most nem is mostam hajat, mint Lappföldön.
Áprilisban végül nagy nehezen elkezdtünk lejárni Balatonra, és ez ügyben komoly aggályaim vannak, mi lesz idén, mert jelenleg a hónap négy hétvégéjéből egy szabad, a többire kosármeccsek vannak beütemezve, én pedig nem óhajtok itthon ülni, májusban Bori végül az iskola körülajnározott tanítójának az osztályába került - egyelőre nem látom a körülajnározás indokát, Marci osztályfőnökével jobbak a tapasztalataim. Még most is előttem van, ahogy júniusban valaki belefordít a Balatonba, és mindenki meglepetésére abba se bírom hagyni a nevetést, olyan jó vízben, víz alatt lenni, júliusban viszont nem úszom át a Balatont, mert utazunk Azerbajdzsánba, az nagyon jó, valamint befőzünk a gyerekekkel vegyes meggy-ribizlilekvárt, ami az évezred párosításának bizonyul. Augusztusban a hőségriadó alatt végig itthon vagyunk a gutaütötten pihegő városban az edzőtábor alatt, Marci kacsáknak nézi a hattyúfiókákat, hétvégén pedig Gödre járunk strandolni, az utolsó héten Balatonon azért teszek el két üveg barackbefőttet, és Marci véletlenül odacsukja a macska farkát. Szeptemberben végül nem főzök be se paradicsomot, se padlizsánt, viszont Bori elkezdi az első osztályt, az első nap előtt nagyon csúnyán belenyírok szegény frufrujába, de nem ezért sírok az évnyitón, aztán rákapok a szigeti sportuszodára. Októberben kiderül, hogy közösségi kert lesz a szomszédban, lelkesen jelentkezem, születésnapomon végül nem utazunk el jegesmedvéket nézni, viszont kapok egy kakukkos órát. Novemberben indulunk a kolléganőmmel a cég belsős ötletbörzéjén, pályázatunkat mindenképp megvalósításra érdemesnek ítélik, majd azóta sem történik semmi. Decemberben nagy nehezen elkészül Bori személyije (de azóta sem utaztunk sehová), a bonbonjaimat rendszeresen nem tudom kifordítani a formából, amit szörnyű kudarcként élek meg. Cinálok humuszt, ami nagyon jó, és baba ganousht, ami még jobb - és sajnálom, hogy nem tettem el mégsem padlizsánt.
2016. január 27., szerda
2016. január 19., kedd
nem az van, hogy nincs semmi
hanem az, hogy mindig van valami, pörgök magam körül, mint a farkát kergető kutya, és nem bírok megállni, lassítani is csak nagy nehezen, és mindig jön valami csinálnivaló, jön-elmegy-jön helyette más. Tegnap beszélgetős esten voltam meghívott beszélgetőként, és felhívtam az egyik szervezőt, mi ez, meg nyugtasson meg egy kicsit, és amikor háromnegyed 11-kor azt mondta, hogy most kelt, és nem főtt le még a kávéja, hát azt hittem, ott dobom el a telefont, aztán végül is akkor nyugodtam meg, amikor személyesen is találkoztunk, és megláttam a helyet, és megállapítottam, hogy nyugodtan maradhatok a kapucnis piros pulcsimban, rajta a gúvadt szemű rókával. Később aztán az én szemem is gúvadt, mert elszoktam én már az olyan kifejezésektől, hogy az amerikai modernizmus eszköztárát felvonultató poétika, meg eszképizmus meg a többi irodalmár bullshit, na ezért sem szerettem a modern irodalommal foglalkozó órákat, mert ez a szövegelés ment megállás nélkül, Na de itt aztán leálltak hálistennek elég hamar abbahagyták ezt a vonalat a beszélgetőpartnereim, akik közül, meg közönségből is nyilvánvalóan a legidősebbnél is minimum tíz évvel öregebb voltam, ez az a korosztály, amelyik már bámulatba esik a ténytől, hogy az ember fejjel lefelé is elolvassa cirill betűkkel, hogy szputnyik - saját tapasztalat.
Persze tudom, hogy nem kéne, vagy nem így, vagy nem ennyit vagy nem tudom, nem kéne ennyi könyv, nem kéne ennyi más meló, de csak pörgök a farkam után, és úgy tűnik, sosem sikerül elkapnom.
Persze tudom, hogy nem kéne, vagy nem így, vagy nem ennyit vagy nem tudom, nem kéne ennyi könyv, nem kéne ennyi más meló, de csak pörgök a farkam után, és úgy tűnik, sosem sikerül elkapnom.
2016. január 7., csütörtök
Lelki felkészülés és bátykérdés
- Holnap hozd haza az iskolai tankönyveidet, Borikám. A hétvégén majd olvasunk, meg gyakoroljuk az írást...
- Igen, tudom. Felkészültem rá lelkileg.
- Akkor jó.
- Remélem, nem lesz hiszti.
- De mikor szokott hiszti lenni, Borikám?
- Ha nem akarok valamit megcsinálni.
- Szóval ki csinálja a hisztit?
- Hát én.
- Képzeld, anya, a H. Anna hétéves és kisebb nálam! Képzeld el!
- Igen, neki az apukája is alacsony.
- Ismered az apukáját?
- Nem ismerem, de a múltkor a portás nénihez pont előttem érkezett.
- Honnan tudtad, hogy ő az?
- Mert hallottam, hogy H-ékat kéri. Gondolom, az Annának van még testvére.
- Igen, három fiútestvére van, úgy tudom.
- Úristen, három fiú!
- Nem is tudom, hogy lehet bírni három báttyal. Nekem eggyel is elég nehezen megy.
- Igen, tudom. Felkészültem rá lelkileg.
- Akkor jó.
- Remélem, nem lesz hiszti.
- De mikor szokott hiszti lenni, Borikám?
- Ha nem akarok valamit megcsinálni.
- Szóval ki csinálja a hisztit?
- Hát én.
•••
- Képzeld, anya, a H. Anna hétéves és kisebb nálam! Képzeld el!
- Igen, neki az apukája is alacsony.
- Ismered az apukáját?
- Nem ismerem, de a múltkor a portás nénihez pont előttem érkezett.
- Honnan tudtad, hogy ő az?
- Mert hallottam, hogy H-ékat kéri. Gondolom, az Annának van még testvére.
- Igen, három fiútestvére van, úgy tudom.
- Úristen, három fiú!
- Nem is tudom, hogy lehet bírni három báttyal. Nekem eggyel is elég nehezen megy.
2015. december 22., kedd
Az élet csupa meglepetés
...legalábbis a Sparban szemmel láthatóan mindenkit váratlanul ér, hogy itt a karácsony, amikor esznek-isznak az emberek, és emiatt a szokottnál többet is vásárolnak. De a Sparban ez nyilván meghökkentő fejlemény, különben nem fordulhatna elő, hogy tejszínből a zacskós mind elfogyott, valamint a dobozosokból is az összes akciós, a lisztes és a cukros sorok kifosztva, és szemmel láthatóan fel sem lesz töltve még az idén.
... a munkahelyi feljebbvalómat ugyancsak meglepetésként érte, hogy itt a karácsony, és az emberek kiveszik a szabadságukat (már csak azért is, mert a HR kért-könyörgött-fenyegetett e tárgyban), mert ilyenkor az ember otthon akar lenni a családjával bejglit enni meg fenyőillatot szagolni. Így érhette meglepetésként, hogy mindenki kivette a maradék szabadságát, beleértve az egyik kisgyerekes kollégát is, és ezen úgy felbőszült, hogy nyílt levélben tájékoztatta, nem óhajt vele tovább együtt dolgozni - bizarr ezt olvasni a sok merry christmas meg happy holidays között.
...és persze jómagam kis családommal is álomvilágban élek, azt gondolván, hogy a fogyasztói társadalomban nem olyan nagy dolog egy zuhanykabin megvásárlása, mert bizony az, és aranyvasárnap megáll a szerelvényboltokban az élet, és csak január negyedikén indul csikorogva újra, addig nix kabin, nix zuhany - de szerencsére a folt sem terjeszkedik tovább (mert a kádat használjuk).
... a munkahelyi feljebbvalómat ugyancsak meglepetésként érte, hogy itt a karácsony, és az emberek kiveszik a szabadságukat (már csak azért is, mert a HR kért-könyörgött-fenyegetett e tárgyban), mert ilyenkor az ember otthon akar lenni a családjával bejglit enni meg fenyőillatot szagolni. Így érhette meglepetésként, hogy mindenki kivette a maradék szabadságát, beleértve az egyik kisgyerekes kollégát is, és ezen úgy felbőszült, hogy nyílt levélben tájékoztatta, nem óhajt vele tovább együtt dolgozni - bizarr ezt olvasni a sok merry christmas meg happy holidays között.
...és persze jómagam kis családommal is álomvilágban élek, azt gondolván, hogy a fogyasztói társadalomban nem olyan nagy dolog egy zuhanykabin megvásárlása, mert bizony az, és aranyvasárnap megáll a szerelvényboltokban az élet, és csak január negyedikén indul csikorogva újra, addig nix kabin, nix zuhany - de szerencsére a folt sem terjeszkedik tovább (mert a kádat használjuk).
2015. december 18., péntek
Probléma pipa
Épp azon gondolkodtam, hogy az összeomlás vagy a szétesés írja-e le találó van az állapotomat, amikor kiderült, hogy beázott a szomszéd. Tőlünk.
2015. december 14., hétfő
Annyit is ér
aki nem tudja még a gimnáziumi irodalom-tananyagot sem, de idézni persze bátor, ráadásul József Attilát, nem Balassit meg Berzsenyit, Tinódi Lantost vagy a Siralmas énnékömöt, József Attilát, akiről a tízéves is tudja, hogy öngyilkos lett szerencsétlen, és ez nem puszta frázis, mert tényleg szerencsétlen volt és nyomorult, és azt se feledjük, hogy ez a brigád mennyiben bír közösséget vállalni a József Attila-félékkel, a hidegben a szenet felszedegetőkkel, az árvákkal, kitaszítottakkal, megnyomorítottakkal és megalázottakkal, a nem mellesleg kérlelhetetlen szigorúakkal, és persze József Attila akkor is az egyik legnagyobb - ráadásul 20. századi és könnyen befogadható költő - marad, de hát már harminckét évesen megírta, az egész népet fogja taní-tani - de ilyen ostobákra valószínűleg nem számított még ő sem.
2015. december 12., szombat
Vagy túl türelmetlen vagyok, vagy túl korlátozó
Elmentünk Borival csúszdázni (csak ő csúszdázott) egybekötve a boltlátogatással. A csúszdázni egy három év körüli kislány uralta. Direkt lassan mászott fel, aztán percekig üldögélt tétlenül a csúszda tetején. Bori a második kör utàn megunta a dolgot, és mivel gyorsabb volt a kicsinél, elébe vágott (biztattam), hiába visított a másik, mert beszélni még nemigen tudott. Ott volt apja-anyja, végig próbáltàk nógatni, csússzon már, oldalra húzták, hogy Bori elférjen mellette, és persze kismilliószor elmondták, hogy az utolsó csúszás, aztán mennek. A harmadik után nemhogy a gyerek, már én sem hitt nekik. Amikor végül elindultak, pár másodperc után a kiscsaj visszaszaladt (!), és újra bekötött a csúszda tetejére. Akkor már rámordultam, mozduljon, ne szórakoztatásson már tovább.
A szülei végül elcincálták, de hazafelé azon gondolkodtam, ha az én gyerekem lett volna, mikor kaptam volna le a csúszda tetejéről. És nem tudtam nem arra jutni, hogy öt percen belül.
A szülei végül elcincálták, de hazafelé azon gondolkodtam, ha az én gyerekem lett volna, mikor kaptam volna le a csúszda tetejéről. És nem tudtam nem arra jutni, hogy öt percen belül.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)