2018. január 25., csütörtök

Gondoljátok meg, proletárok,

zsenge gyermeketeket milyen sportra és melyik sportegyesületbe íratjátok. Örüljetek, ha tehetségesnek bizonyul: hiszen tehetséges. Örüljetek, ha nem bizonyul tehetségesnek: nem kell minden második hétvégét, iskolai szünetet, két ünnep közötti potya napokat sportpálya szélén, kivörösödött fejjel a gyereknek szurkolva tölteni. Mielőtt zsenge gyermeketeket beíratnátok, tanulmányozzátok vizsla szemmel a szakszövetség oldalát, alapszabályát, annak legutóbbi módosítását, a módosítás 34. mellékletének 96b pontjáig bezárólag. Ezt tegyétek meg rendszeresen - ki tudja, éppen mikor van ülés, és mi folyik ott, ugye!
És bizakodjatok, hogy ha a gyerek valamiért átigazolna, az addig az ifjúságvédelem, a közösségépítés és sportszerűség szavakat sugárzó homlokkal mantrázó egyesület nem veté-e le angyali álcáját, és dörzsölt képviselője nem kezd-e fenyegetőzni fegyelmi tárgyalással (ezt nehezen állom meg azért röhögés nélkül), és nem kezd dobálózni  nevelési díj címén elkérendő vaskos összegekkel (itt viszont nincs nagy kedvem röhögni). Mert igen, a szövetség alapszabályának 34. mellékletében 96b pontja erre lehetőséget ad. A rohadékoknak.

6 megjegyzés:

  1. Nemá :((((((

    (Zongorára íratjuk...! ;)

    VálaszTörlés
  2. debiza, rögvaló :(

    a muzsikusoknak biztos szebb a lelkük :)

    VálaszTörlés
  3. Annál vannak fontosabb dolgok, ugye :)
    De elment, megírta, hamarosan kiderül. (Nem id tudom, mire szamitsak, napokig szorongott/nem aludt az egyesuletes dolgok miatt szegény.)

    VálaszTörlés
  4. Úgy hangzik, mint valami szekta.

    VálaszTörlés