[beszélgetés a kedvenc kolléganőmmel]
Ő: És mi újság? Jól vagy mostanában?
Én: Tegnap volt egy táncórám*, az jó volt.
Ő: Tanulsz táncolni? Tényleg? Nem is tudtam! Mióta veszel órákat?
Én: öööö. Hát inkább adni szoktam. Az a képesítésem. Tánc- és illemtantanár.
*persze nem
Van, amikor jó itt dolgozni. Amikor mennek a dolgok. Amikor sikerül valamit elintézni, sínre tenni, elrendezni, másoknak segíteni. Szervezni. Megszervezni. Elindítani. Lezárni.
Pénteken szabadságot vettem ki, leszaladtam a piacra, vettem a gombás asszonytól tavaszi pereszkét, csináltam vele egy kis rántottát, aztán beültünk az autóba, elautóztunk Budafokig, ott még ittunk egy kávét, letettük az autót, beültünk a kisbuszba, és nem álltunk meg csak 200+ km-rel később. Váratlanul még mi, anyukák is be tudtunk menni a meccsre, persze kikaptak, de hát mit lehet várni, pont ebben a városban, aztán elmentünk egy jó nevű, nagy hagyományú pincészethez, még nem hajtott ki a lugasban a szőlő. Emlékszem, innen hoztak ősszel is A-ék bort meg kencéket, megittuk hatan, és mennyit nevettünk, mennyire más volt minden, mennyire kevésbé keserű a szánk íze. Aztán még ettünk egy hamburgert út közben, úgy jöttünk haza, a fiúk fölött a buszban beszakadt a tető, de nem bánták a vereséget sem, valahogy így lett kerek ez a péntek.
